Borongós időre ébredünk, így a reggelit követően úgy döntünk, ezt a napot a Gyilkos tónak és a Békási-szorosnak adjuk, és ha az égiek is úgy akarják, még egy kisebb túrát is tudunk csapni a Kis Cohárdra.
Az autóba jól felszerelkezve szállok be, még otthon beszereztem néhány könyvet Erdélyről, hogy minél több információhoz juthassunk, ötleteket gyűjthessünk és okosodjunk :) A következő három mű volt nálunk mindig az autóban, így a hátsó ülés mindig úgy nézett ki, mint egy könyvtár :)
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve I-II.
Ez a könyv nagyon részletes leírásokat tartalmaz, elsősorban tájföldrajzi, tudományos jellegű, nyugatról keletre haladva mutatja be Székelyföldet, rengeteg információval, részlettel és román-magyar-német helységnévmutatóval szolgál, amelynek igencsak hasznát vettem, amikor egy-egy településen áthaladtunk :)
2. Erdély (Kelet-Nyugat kiadó):
Ez a kötet már igazán a turisták igényeinek kielégítésére íródott, az útvonalak és a települések, látnivalók történelmi, kulturális és művészeti bemutatója mellett egyéb információkat is nyújt a közlekedésről, szálláshelyekről, éttermekről, bankautomaták fellelhetőségéről. A kedvenceim a kis keretes leírások voltak, amelyek mindig valami kis pluszt adtak a nagy képhez, részletesebb infókkal vagy kis mondákkal, érdekességekkel.
3. Erdély legszebb túraútvonalai – Túrázók nagykönyve
Ebből a sorozatból már csak ez az egy könyvem hiányzott, így teljessé vált a gyűjteményem :) A kötetben bemutatják a kárpáti medencevidéket, az erdélyi, partiumi, máramarosi, bánsági hegyi ösvényeket. Rövidebb és hosszabb túrákat egyaránt ajánl, a könnyű sétától a soknapos sátras vándorlásokig, nagyon szép, kirándulásra csábító képekkel, részletes túraleírásokkal, távolság és szintadatokkal.
Már dél után indultunk el a Gyilkos tóhoz, és mivel híján voltunk készpénznek, ezért az útba eső Gyergyószentmiklóson megálltunk pénzt felvenni és ha már ott voltunk, egy kis finomságot is magunkhoz vettünk.
A város Hargita megye harmadik legnépesebb városa, az egykori Gyergyószék központja. A Szabadság téren, a város szépen parkosított főterén parkolunk le, majd a kötelező feladat elvégzése után a sarki árusnál beszerzünk egy kis péksüteményt és beülünk egy kis kávézóba.
Tomi talál a tér túloldán egy western pince-kocsmát, ide csak ketten megyünk le, és itt fogyasztjuk el a limonádénkat :) Rövid pihenő után indulunk tovább a Gyilkos tó felé.
Gyönyörű kilátást nyújtó, szerpentinező, fenyőkkel körbevett úton haladunk felfelé. Az út mellett a meredek domboldalakon tehenek legelésznek békésen, úgyhogy hol jobbra, hol balra pillantva, mindig látunk valamit, amire érdemes rácsodálkozni. A forgalom nagy, előttünk és utánunk is sokan jönnek, nem véletlen, az egyik legismertebb turista látványosság felé tartunk :)
27 km után megérkezünk a tóhoz. Elég sok autó van mindenhol, ezért csak egy kicsit távolabb tudunk leparkolni. A parkoló mellett éppen a Vereskő patak hordalékát és a szemetet távolítja el egy markoló, időről-időre ezt meg kell tenniük, mert egyébként eltorlaszolná a víz útját. Sajnos elég borult az idő, számíthatunk csapadékra, ezért úgy döntünk, a túrát most kihagyjuk, marad a tó körbesétálása, amely is csodaszép kis kirándulást ígér, hiszen a tavat 1000m feletti sziklacsúcsok veszik körül, a Kis-Cohárd, a Nagy-Cohárd és a Gyilkos kő „személyében” :)
A Gyilkos tó régi neve Veres-tó, a régi megnevezés onnan származik, hogy a Vereskő patak vasokkeres hordaléka sokszor rozsdavörösre színezi a tó színét.
A legenda szerint valamikor egy csodaszép lány, Fazekas Eszter élt itt, akinek a haja fekete, a szeme szürkészöld volt, az alakja sudár jegenye :) A szentmiklósi vásárban találkozott egy daliás legénnyel, „aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, aki házat is tudott ezermesterkedni, meg szekeret faragni.” Első pillantásra egymásba szerettek, és a fiú feleségül kérte Esztert. A legényt azonban elvitték katonának, így Eszter csak várta, várta, hogy visszatérjen és egybekeljenek. Egyszer egy zsiványvezér meglátta Esztert, rögtön nyergébe emelte elvágtatott vele a Kis Cohárda, ahol a tanyája volt. Hiába ígért Eszternek aranyat, ezüstöt, Eszter nem tudta őt megszeretni és a régi mátkája után sóvárgott. Erre a zsivány feldühödött és erővel akarta kényszeríteni a lányt, hogy legyen a felesége. Ekkor Eszter a hegyekhez kiáltott segítségért. „Sikolyát megértették a sziklák, és hatalmas mennydörgéssel válaszoltak, majd megindultak lefelé a völgybe, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek fűt, fát, a lányt is, a zsiványt is.” Ha valaki belenéz a tóba, Eszter szürkészöld szemeit láthatja viszont.
Egy másik legenda szerint a leomló sziklák az ott legelésző juhnyájat pásztorostól, kutyástól, szamarastól maga alá temette, az összegyűlő vizet a vér színezte pirosra, innen eredeztetik a Gyilkos-tó nevet.
A valóságban a tó a Gyilkos-kő oldalán felhalmozódott, az esőzések hatására a völgybe lezúduló agyagos lejtőtörmeléknek köszönhetően alakult ki, vannak, akik földrengéssel hozzák kapcsolatba a létrejöttét. Sajnos a tó folyamatosan töltődik fel hordalékkal, ha ez így folytatódik és nem történik emberi beavatkozás, unokáink még látni fogják, de az ő unokáik már nem.
A tó Kis Cohárd felőli végéből kis sziklára kiállva gyönyörű a kilátásuk a teljes tóra, most először látom „élesben” a tóból kimeredező fenyőtörzseket, amelyek tényleg különös hangulatot adnak a tónak.
A csonkok az elárasztott fenyőerdő maradványai, a víz alatti részeket a kalcium-karbonátos, vasoxidos víz konzerválta, a víz feletti részeket az időjárási viszontagságok és a korhadás csonkította meg erősen. A parton sorakozó éttermek és árusok miatt a hangulat persze már nem olyan, mint évekkel ezelőtt lehetett, de ez még szerencsére mindig kevés ahhoz, hogy elrontsa a látványt :)
A levegő kellemesen hűvös és tele van fenyőillattal, Tomim hamarosan megleli nekünk az első málnabokrokat is, amelyekről innentől kezdve folyamatosan csipegetünk :) Elérjük a tó láposodó végét, ahol kis fahíd vezet át minket a túloldalra – a híd nem túl bizalomgerjesztő, de a célnak megfelel.
Lassan elkezd cseperegni az eső, majd egyre jobban ráered, így már biztos, hogy túra nem lesz a dologból, de úgy tűnik, a csónakázást és a Békási-szoros tervét is el kell engednünk. A sok felhő ellenére nagyon szép a táj, ahogy csillapodik az eső, és a víz még nem nyugszik meg, gyönyörködünk az cseppek okozta nyughatatlanságban a vízfelszínen.
Az út mentén álló nagy sziklára természetesen felkapaszkodunk, jó kis fotótéma, a szokásos Gyilkos-tavi képeslap ezennel elkészült :) Tovább haladva elhagyott kis házikót fedezünk fel az út oldalában. Meredek, csalános, csúszós kis kapaszkodón mászunk fel Gáborral, Dórival és Tomival. Sötét kis faház, istállónak tűnik, kicsit ideglelés hangulata van :)
Ahogy elérjük a tó másik végét, az eső egyre jobban rákezd. Mindenki hozott magával esőkabátot, így ezzel nincs baj, azzal, hogy megint nem nagyon lehet használni a fotómasinát, már inkább… :)
Bár a fotózásban megakadályoz az eső, a vásárlásban már nem: nagyon szép szőnyeget látok az egyik árusnál, magyar viszonylatban nagyon jó árban, Tominak is tetszik, így hamarosan van egy szép, erdélyi szőnyegünk :)
Mivel már mindenki megéhezett, bepróbálkozunk az egyik étteremben, ahol az útikönyv szerint nagyon finom puliszkát lehet kapni, de annyian vannak, hogy kénytelenek vagyunk továbbállni. Egy ponyvás beülős helyet találunk magunknak, ahova az eső elől behúzódunk és ahol eszünk pár falatot.
A többség a mics mellett dönt. A mics (románul mititei – apró kolbászka) marha-, disznó- és birkahús egyvelegéből készül, csomborral, fokhagymával, sóval és fehérborssal ízesítve. Leöblítjük egy kis főtt kukoricával és kürtős kaláccsal, és elindulunk haza.
Hazafelé ugyanazon az útvonalon megyünk, ahol jöttünk, úgyhogy van alkalmunk újra megcsodálni a gyönyörű hegyeket a sűrű fenyvesekkel.
Mivel mi előző nap nem voltunk a zetelaki víztározónál, J.Tomi most megáll a kedvünkért, hogy körülnézzünk, és Tomi készíthessen pár fotót.
Bár zetelaki gátnak mondják, valójában Zeteváralja mellett fekszik a Nagyküküllő felső szakaszának egyetlen mesterséges tavaként. Elsősorban árvízvédelmi és folyószabályozási céllal épült, de energetikai, idegenforgalmi és környezetvédelmi funkciói is vannak. A gát 50m magas és 520m hosszú, 15 millió köbméter vizet tárol. Fürdőzésre, csónakázásra is alkalmas, bár Ágiék szerint eléggé iszapos volt a part, ezért ők végül nem csobbantak. A horgászok itt elsősorban kárászra, domolykóra, dévérre, pisztrángra és egyéb apróbb halakra tudnak próbálkozni. A gátról megint nagyon szép kilátást kapunk mindkét irányba – az egyik oldalon a víztározó középen egy szigetszerű erdővel, a másik oldalon a völgy és távolban futó dombok látványa vár bennünket. Érdemes volt megállnunk :)
Hazaérve rakunk egy tábortüzet, pihenünk, aztán kicsivel később szalonnasütésbe fogunk. A hangulat fokozódik a hangerővel együtt, győzünk újabb és újabb nótákat előcsalogatni az emlékezetünkből :) Örülünk, hogy ezen az estén is egyedül voltunk a házban, és ezzel szerintem mindenki így van! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza :)
