TúraJuci szombatját szerették az égiek, pazar időjárással ajándékozták meg azokat, akik úgy döntöttek, szombaton velünk tartanak a rövid, de szép kilátással kecsegtető vártúránkon.

A találkozó fél 10-re volt megbeszélve a csővári polgármesteri hivatal elé, és nem mi érkeztünk elsőnek :) Brúnóék már hintáztak, Eszterék a kocsinál készülődtek, és nagy meglepetésre Peti is beelőzött bennünket, ezt igazi kitüntetésnek éreztem, tudván, hogy számára ez mekkora erőfeszítést jelentett. Szépen lassan becsorogtak a többiek is, mire összeállt a csapat már 20 pár emberi és 8 kutya láb várta, hogy nekivágjunk a menetnek.

A hivatal előtti ligetes játszótéren megejtettünk egy kis játékos bemutatkozást – mi Tomival gyakorlatilag mindenkit ismertünk és nagyon jó érzés volt végigtekinteni a sok kedves ismerősön, akiket a legkülönfélébb helyekről „szedtünk össze”: család, volt vagy aktuális kollégák, barátok, barátok útján szerzett barátok, jógatáborosok, valamilyen korábbi túrán megismert, rég látott túratársak – volt minden, mint a búcsúban (igen, ez a végén be is bizonyosodott! ;) ). Ám pont mivel ilyen sokféle helyről érkeztek, ezért éreztem fontosnak, hogy már az elején kialakuljon valamilyen kapcsolódás az emberek között. A feladat annyi volt, hogy három, magunkra jellemző dologgal minden emberhez menjünk oda egyenként és mutatkozzunk be egymásnak. Egy nagy méhkas alakult ki társalgó emberekkel és a játék olyan jól sikerült, hogy gyakorlatilag le kellett lőnöm őket, mert úgy belelendültek a beszélgetésbe, hogy észrevétlenül reppent az idő tova :D Ezúton is hála és köszönet a nyitottságukért :) A második ismerkedős játékban különböző szempontok (pl. lakóhely, milyen zenét szeretsz stb.) kellett csoportokba rendeződniük – itt sikerült beletrafálnom egy olyan pillanatba, amitől rendesen meghatódtam :) A többi egyelőre titok, nem az én tisztem világgá kürtölni :)

Miután jól bemelegedtünk egymás megismerésébe, elindultunk a vár felé. Körtúrát terveztünk és nem ugyanazon az útvonalon szerettünk volna visszajönni, ezért a szántóföld felé vettük az irányt, ami már a mi jól bejáratott útvonalunk is egyben. A szántóföldig azonban két megállónk is volt a faluban, és egyik sem presszó: az első a Csővár térképnél, ahol megnéztük, hova is tartunk, a második pedig egy lakóháznál, amelyet a 19-20. század fordulóján építettek, aztán felújítottak, mostanra pedig az eredeti építészeti irányvonalat megtartva modernizáltak. Az ott lakó hölgy nagyon kedvesen felajánlotta, hogy nézzünk körül odabent – le a kalappal a ház és a hölgy előtt is :)

Lassan elértük a falu határát, már igen-igen jóidő volt, ezért egy szerelékigazítás és öltözék-könnyítés okán pár percet cihelődtünk. Rövid késbemutató után folytattuk az utunkat a szántóföld mellett.

A csapat meglehetősen szétszakadt, így Pepe újabb sárban lubickolós mutatványát csak azok látták, akik legelöl voltak :D Az út szélén emelkedő magaslesre a gyerekeken kívül csak Attila kapaszkodott fel, pedig a kilátás onnan is igen szép volt az egyre színesedő erdőben.

Eredetileg úgy terveztük,  hogy átvágunk a szántóföldet keresztező úton, de hiába haladtunk előre, az út nem jött közelebb, én pedig elkezdtem kételkedni, hogy ott van-e most egyáltalán… Tomi elvágta a gordiuszi csomót – nekivágtunk toronyirányt az erdő szélének…

Pár száz méter után természetesen megláttuk a mellettünk futó utat is, akkor már igazából mindegy volt, nekünk is, és a repcének is :) Volt 3 gyerekünk, ebből kettő folyamatosan rohangált előre és láthatóan igen jól érezték magukat, a harmadik apa nyakában utazva, cumival a szájában figyelte az eseményeket. A két kutya, Mandarin, a vizsla és a mi Pepénk, egymást elfogadva, de egymással nem különösebben foglalkozva a saját stílusukban teljesítették a várhatót: Mandarin főleg Niki körül sündörögve, Pepe árkon-bokron-tökön-paszulyon keresztül, magát szétrohangálva nyargalt ide-oda az emberek között.

Mire beértünk az erdőbe, nagyon jó kis beszélgetések kezdtek kialakulni – pont jókor jött az emelkedő J Mire felértünk a várhoz vezető útelágazáshoz, szép piros pofikat lehetett látni mindenütt és nem csak a napsütés miatt :)

Az első utunk a sziklákhoz vezetett, hogy kilátást csenjünk és kicsit megpihenjünk, szendvicsezzünk :) Olyan voltunk, mint a gyíkok, és csak ültünk, napoztunk, ettünk, beszélgettünk, nevettünk, kínálgattuk egymást a portékáinkból és előkerültek a távcsövek is– ezt hívják idillnek :)

A rövid pihenő után folytattuk az utunkat a várhoz, alig 25 perc múlva el is értük a bázist :) Sokan nem voltak még itt, és a vár falu felőli oldalán különösen jólesett a szélcsendes, napsütéses idő a panorámával, úgyhogy itt megint eleresztettük egy kicsit magunkat. Van valami megnyugtató abban, hogy csak ülünk a sziklákon és bambulunk ki a fejünkből :)

Nem is esett túl jól a többségnek visszamenni a vár elé a szalonnasütögetős helyre, amelyet ráadásul befoglaltak. Természetesen ez nem volt akadály, építettünk mellé egy másik tűzrakóhelyet, és nekiindultunk fát és nyársnak valót gyűjteni a vár körül. Határozottan állíthatom, a mi tűzrakóhelyünk a végén sokkal csinosabb is lett, mint az eredeti :)

Bevallom, kegyetlen voltam, de a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve (aki összegyűjti, hány közhellyel élek ebben a bejegyzésben, TúraJuci bögrét nyer) : mielőtt nekiállhattak volna sütögetni, elővettem a szpesöl edisön Túrajuci kvízt, és négy csapatba rendeződve kérdések bombafelhőjében találták magukat az ártatlan, túrázni vágyó népek. Voltak villámkérdések, tippelős játék, várfelismerés, gyűjtőfeladat – ismét hatalmas köszönet és gratula a résztvevőknek, nagyon ügyesen, aktívan és kreatívan játszottunk egy jót! A négy csapat, csak hogy megmaradjon az idők végezetéig az emlékük: Fekvőrendőrök, Négyek, Egy húron pendülők és a Villámcsapat. A játékot az Egy húron pendülők nyerték meg, de a dicsőség mindenkié :)

A végére mindenki nagyon éhes lett, így pont jól jött, hogy a másik tűzrakótól időközben elmentek, de a tüzet meghagyták nekünk, így két tűznél tudtuk sütögetni a pogácsánkat. A szabad rablás itt is játszott, csokik, kolbászok, sajtok, csípős szósz, mustár – gyakorlatilag minden körbe-körbe járt, és hol itt, hol ott lehetett fekvő emberbe botlani :) Pepe valamiért nem kívánta a száraz tápot, amit energia utánpótlásnak hoztam fel, ellenben a lepottyant kolbászokat szívesen feltakarította. Hálisten. Egy szónak is száz a vége: igen kellemeset ebédeltünk és napoztunk, ismét :)

A kellemes pihenésünket csak az időnként felbukkanó cross motorosok zavarták meg a motorzajjal és a bűzzel. Többen is jöttek, több turnusban, holott az erdőben egyébként tilos ez a jármű.. nagyon bosszantóak voltak.

Visszaindulás előtt mindenki megkapta a túrán való részvételért járó TúraJuci emléklapot, és egy kis édességet, majd nekivágtunk az ismerős úton leereszkedni a faluba. Annyi változtatást vittünk csak a dologba, hogy lefele menet végig a piros vár jelzést követtük.

Matyi vitt egy kis csavart azért a történetbe, még korábban meglátott egy piros túrajelzést viselő kivágott rönköt, azért visszaszaladt és cipelte végig az úton. Így saját túrajelzése is lett és boldogan mesélte, milyen díszt fog magának készíteni és hogy mostantól biztosan sosem fog eltévedni :)

A faluba érve szolid majális hangulat fogadott bennünket: a kocsmával szemben kész vurstli várt minket, a gyerekek fel is szálltak a körhintára, néhányan  sörért tértek be a presszóba, a többiekkel pedig leültünk a park közepén egy utolsó kis lazulásra, hogya  késő délutáni napon még egy kicsit együtt legyünk a nap lezárásaként.

Aztán szépen lassan mindenki készülődött és hazaindult – egy szűk kör még Erdőkertesen folytatta velünk a levezetést, sőt, akadt, aki másnap reggelig élvezte a vendégszeretetünket :)

Egy dolog teljesen biztos: ha kívántam volna sem sikerülhetett volna jobban ez a nap. Ragyogó időben, csupa kedves, mosolygós emberrel, nagyon jóízűeket beszélgetve, túrázva, játszva telt az egész kirándulásunk! Tele vagyok hálával és egy kicsit izgulok is: úgy érzem, sikerült magasra tenni a lécet, és nagyon bízom benne, hogy a következő TúraJuci túra alkalmával sikerülni fog visszahozni valamit ennek a túrának a jókedvéből és kedvéből :) Köszönöm szépen!!!

A képek Laci, Viktor és Tomi szerzeményei :)