Nagyon sok elmaradásom van a túrabeszámolókkal kapcsolatban – Tomi legnagyobb szívfájdalma a tavaly nyári négynapos kéktúrás vándorlásunk leírása, amely vitán felül 2015 legszebb élménye számunkra – márpedig volt jó néhány, főleg, ahogy végignéztük karácsonykor a 2015-ös albumunkat :) Tavaly kétszer is voltunk Csőváron, Csővárnál, egyszer négyesben a kutyusokkal tavasszal, egyszer Géza, Gabesz és Annácska társaságában, de egyikről sem készült bejegyzés, pedig mindkét alkalom megérdemelte volna… Nem szeretném ezt a hibát még egyszer elkövetni, így most megosztom a legújabb alkalmat, amely egy kedves, spontán séta lett az ébredező erdőben :)

Az időjárás jelentések szombatra szép időt jósoltak, a sok esős nap után ígérkezett egy kis napsütés, így már hétköznap kóstolgattuk a túra ötletét, de igazán pénteken határoztuk el magunkat. Ági, Szilvi, Peti és Laci csatlakozott hozzánk. Lacit péntek este pont akkor hívtuk, amikor a térkép előtt tanakodott magában, merre is kellene menni másnap, Ágit már hét közben is csábítgattam, Petiéknek pedig ez lett a kárpótlás, amiért este nem tartottunk velük a sörözésre :)

Mivel Pepét, családunk legújabb tagját, a most 3 hónapos amstaff csodakutyát is tervezzük bevezetni a túrázás világába, ezért semmiképp sem megerőltető túrát terveztünk.

A választásunk Csővárra esett, mert Erdőkertesről könnyen elérhető, és rövid sétával szépséges kilátásban gyönyörködhetünk. Az indulást is kényelmesbe terveztük, dél körül gondoltunk nekivágni, hogy mindenki nyugalomban kialudja magát, elintézze a szombat délelőtt fontos elintéznivalókat. Végül fél egy után vágtunk neki az útnak, bár Petiék nélkül, akik később tudtak csatlakozni.

Csővár település Váctól keletre, a Cserhát lábánál, a Naszály-hegytől nem messze, Erdőkertesről fél óra autózásra található. Az autót a szokott helyen, a falu szélén hagyjuk, onnan indulunk Ágival, Lacival, Tomival, Rudival és Pepével a szántóföld mentén a várhoz.

A várhoz a piros várrom jelzés vezet fel a településről, amely átvezet egy nyílt patakátfolyáson, de a megduzzadt patakon most a sok eső miatt gyalog nem lehet átkelni, bár mi felfelé nem is azt az utat szoktuk használni :)

Az elmúlt napok esői miatt számítunk sárra, kapunk is belőle rendesen :) Már néhány méter megtétele után megduplázódik a bakancsunk súlya, Ágival csak abban reménykedünk, hogy a súlyokkal nehezített járás jó hatással lesz a nemesebbik felünkre is :)

Próbáljuk a legoptimálisabb útvonalat megtalálni a barázdák és az óriási tócsák között, aztán úgy döntünk, még mindig jobbak a körülmények a szántóföldön, mint az úton, ezért átvágunk rajta az erdősávig, és ott folytatjuk az utunkat. Az időjárás jelentés igazat mondott, kellemes, néha napsütéses, néha kicsit felhős időben haladunk. A szántóföldről szépen látszik a célunk, a magasba törő fal a két ablakkal.

Ahogy elérjük a szántóföld szélét, átvágunk a kis erdős részen, hogy iránymenettel megfogjunk a vonalas tereptárgyunkat: magyarul, átevickélünk a piros várrom jelzésre. Itt azért már sokkal kényelmesebben haladunk, bár a mászás most kezdődik :) A tavasz ígérete már a levegőben van, érezzük a levegőben, a fákban, a madarak csiripelésében :)

A kutyusok szaladgálnak, az orrukat ingerli a sok illat, Pepe barátkozik a vadregénnyel, ügyesedik a sok természeti akadály legyőzésével, kell is neki, igazi túrakutyát szeretnénk nevelni belőle, aki az elkövetkező években sok túránkon lesz társunk :)

A kb.20 perces emelkedést követően a vár aljába érünk – és nem erdőbe való hangokat hallunk. Cross motorok bőgnek fel, amikor felérünk, kb. 6-7 hét motoros indul éppen lefelé a vártól a faluba. A cross motorok, quadok feltűnése az erdőkben egyre gyakoribb – sajnos. Amellett, hogy zajosak, büdösek, veszélyeztetik a természeti értékeket és gazdasági károkat okoznak az erdőben, azoknak az embereknek, turistáknak az élményéből is elvesznek, akik a természetbe kijőve a csendet, nyugalmat, a jó levegőt szeretnék élvezni. Azt hiszem, ez megint egy olyan téma, amelyről érdemes beszélni és érdemes utánajárni, mit, hol, hogyan és mivel szabad egészen pontosan. Egyszer megteszem :)

A várba felérve lassan elénk tárul a település látképe.

Maga a vár feltételezések szerint IV. Béla király idején épült, később lerombolták, majd a XV. században újraépítették, virágkorát Ráskay Balázs idején élte, aki Mátyás király alatt szolgált. Ebben az időben reneszánsz lakókastéllyá kezdett válni. Néhány évtizedig a törökök is lakták, majd magára hagyták és valószínűleg felgyújtották. A XIX. században még erdészházat is kialakítottak a romos várban, de a század közepére végleg magára hagyott rommá vált, amelyet kőbányának használtak. A veszélyes tornyokat a XX. század második felében lebontották, de régészeti feltárás a területen soha nem történt. Ma keskeny ösvényen lehet körbesétálni, és onnan letekinteni a meredek sziklafalakra alattunk. A vár közepén van egy elkerített, mély ciszterna, amely miatt szintén figyelmesnek kell lenni, de összességében inkább már csak az emléke van meg az egykori várformának, és ennek a képnek köszönhetően lehet inkább csak elképzelni, hogy nézhetett ki egykor:

(Fodor Zsolt rajza, Cseke György és Soós Elemér grafikája alapján, forrás: https://www.youtube.com/watch?v=_D_SDf4xNeo)

Itt már kicsit nagyobb a szél, de nem kellemetlen.

Ágival kicsit letelepedünk, csipegetünk a madárlátta sütiből, kolbászból, míg a két fiút a fotózás köti le.

Egyszer csak megcsörren a telefon: Peti jelentkezik be, és kérdezi, hogy a hegy tetején lévő Stonehange-e a célpont? Mert ha igen, megérkeztek, megvárjuk-e őket idefent? :) Tomi a teleobjektíven keresztül rájuk zoommol és látja is őket lent, de kb. 1 óra, mire felérnek ide, és mivel a széltől és az állástól már fázni kezdünk, úgy döntünk, nem várjuk meg őket itt fent, hanem a Tomi által javasolt sziklát keressük fel addig a piros jelzés túloldalán, majd ott találkozunk velük.

Nagyon szép erdőn haladunk keresztül, egy újabb kis emelkedővel.

Rövid séta után elérjük a sziklákat, és megállapítjuk, hogy érdemes volt átjönnünk, innen talán még szebb a kilátás: egyszerre látjuk a falut, a várat, a távolban a Pilist, a másik oldalon a Cserhát vonulatait és Keszeg községet.

Itt nem fúj a szél és a nap is kellemes melegít, a legideálisabb hely a várakozásra. A vár forgatókönyvét ismételjük meg: kicsit eszegetünk, fotózgatunk. Laci azzal tér vissza, hogy nagyon szép hóvirág csokrot is talált az egyik szikla tövében, és valóban :)

Nem sokkal később újra csörög a telefon, Peti kér útbaigazítást. Miután elmondja, hol vannak, meg is látjuk a két, lassan mozgó kis pontot a szántóföld közepén. Integetünk, magyarázunk, merre nézzenek, de ők nem vesznek észre minket :)

Tovább várakozunk, sütkérezünk, fotózunk, igazából gyorsan telik az idő.

Leteszem a sütiket a sziklára, és megbeszélem a kutyákkal, hogy ez nekik tiltott csemege. Nem sokkal később látom, hogy Pepe bőszen nyeldekel egyet: megsuhintom érte, és elsőre úgy tűnik, ez Rudinak is elég, hogy ne akarjon szabályt szegni. Nem sokkal később megérkezik Szilvi és Peti, eléjük megyünk Pepével, amikor hátrafordulok a többiekhez, azt látom, hogy Rudi, mindenki háta mögött, leszegett fejjel, szájában egy süteménnyel éppen biztonságos helyre készül sunnyogni… :D ennyit a nevelésemről, addig működött jól, amíg a süti mellett álltam. Mindenesetre a maradék pár darabot felkínálom az újonnan érkezőknek, akik ezt egy kis szaloncukorral és sütivel viszonozzák.

Velük is készül pár kép, sajnos, ők nem bakancsban vannak, így a sportcipőket eléggé megviselte a sáros út, de a kedvükön ez nem látszik meg.

Nemsokára szedelőzködni kezdünk és elindulunk lefelé. Rudi és Pepe továbbra is hol ide, hol oda szaladgálnak, mi pedig beszélgetve, jókedvűen bandukolunk lefelé.

Úgy döntünk, vissza a piros várrom jelzésen megyünk, aztán a patak mellett elsétálunk az autókig. Hamar elérjük az erdészházat, amely gyönyörű a lemenő napsütésben.

A patakot csak most látjuk meg, tényleg nem lett volna sima ügy az átkelés, ha ezt az utat választottuk volna. Rudi kicsit belemerészkedik a póráz végén, de combközépnél már ő sem megy tovább :)

A patak mellett, a szántón átvágva visszaérünk az autókhoz.

Az előrelátóak és a szerencsések hoztak magukkal váltócipőt, azt átvesszük és hazaindulunk. Nagyon jól éreztük magunkat, ismét remek volt az élmény, jó társakkal, szép helyen túrázhattunk, még ha csak kicsit is:)