Október utolsó hétvégéjén Gabesz invitálására úgy döntöttünk, hogy egy kisebb túrával egybekötve kipróbáljuk-felavatjuk a nemrég átadott galyatetői kilátó bivak kuckóit.

Szombaton délelőtt indultunk, Galyatetőre érve már vár bennünket Gabesz, Géza és Balázs. Az idő gyönyörű, az őszi napsütés lágyan melegít bennünket, és eszünkbe jut, hogy két-három héttel ezelőtt, amikor a hónap elején az Őszi Mátrára érkeztünk, mennyivel ködösebb, párásabb és hűvösebb volt az idő. Mintha az időjárás összekeverte volna a két időpontot, amennyire nem kínált minket akkor jó idővel, annyira kárpótol most :) Pár hete  még zöld lombok között sétálgathattak a túrázók, mostanra az erdő valóban ezerszínű varázslattá változott, a sárga, a narancs, a vörös, a rozsda, a barna számtalan árnyalatában gyönyörködhetünk a kellemes napsütésben.

Megérkezve feltöltekezünk egy finom rétessel és megtervezzük az útvonalat. Rövidebb útvonalat választunk, hogy útközben legyen lehetőségünk hosszan kiterülve süttetni magunkat egy-egy arra alkalmas helyen,  inkább a látvány és az élmény dominál, nem a teljesítmény. A választásunk a Galyatető-Galyavár-Mátraalmás-Galyatető körre esik, amely valóban nem hosszú, de egy kis szinttel a végén azért éreztetni fogja a mozgás örömét :)

Az albumba illő őszi nap sokakat kicsalt az erdőbe, de Galyatetőt elhagyva  már ritkábban botlunk emberbe.

Jól tettük, hogy a rövidebb távra szavaztunk: az erdő annyira elvarázsol bennünket, hogy folyton megállunk fotózni, itt lehetetlen hibázni, a színkavalkád mindannyiunkat magával ragad és hálásan bandukolunk, hogy jókor, jó helyen vagyunk :)

Könnyű ereszkedéssel indulunk, míg megérkezünk a Galyavárig, itt a Sáncnál egy kisebb mászás vár ránk, úgyhogy felérve a fiúk pótolják az elvesztett folyadékot ;)

Galyavár a mai Magyarország legmagasabban fekvő várhelye, 837m magasan fekszik, oldalról meredek lejtők határolják. Érdemes ide feljönni, bár várat már nem találunk itt és a története sem ismert.

Mivel a térkép szerint hamarosan szép kilátásban lesz részünk, tovább megyünk, hogy elérjük a pihenőhelyünket, és nem csalódunk. Sziklás terepen bukkanunk ki a fák között és lenyűgöző panoráma tárul elénk :) Szívjuk magunkba az őszt, a látványt, gyönyörködünk :)

20 perces lazázást követően nekikezdünk az ereszkedésnek – a térkép itt sem vezet félre, külön jelzi, hogy „Nagyon meredek!” és valóban :) Nagyon meredek lejtőn haladunk lefelé, ez sáros, jeges, havas időben igazi kihívás az erre tévedőnek, lefelé és felfelé egyaránt, a bazalttörmelék pedig nem segít a lejutásban, így óvatosan ereszkedem lefelé :) A sziklákon egy emléktáblát találunk, mécses is ég azért, akire a tábla emlékeztet.

Összesen 300m-t ereszkedünk Mátraalmásig másfél kilométer alatt, így ellenkező irányból megtéve ezt az utat bizony nem egy könnyű sétáról beszélnénk :)

Nem sokkal később két fiatalember csatlakozik hozzánk a lefele menetbe – ők még Mátraszentimréről indultak, az irányt sem igazán tudják, de örömmel csatlakoznak hozzánk és kezdünk kellemes beszélgetésbe.

Nemsokára elérjük Mátraalmás szélét, düledező, betört ablakú hétvégi ház mellett haladunk el, a kíváncsiságunk nem hagy nyugodni, míg körbe nem járjuk és be nem kukucskálunk –  egy szobás helyiségen kívül azonban, melyben szakadt ágy és néhány szemétkupac jelzi egy korábban itt járt ember emlékét, természetesen mást nem találunk. Mégsem hagynánk ki, ezeknek a helyeknek különös, titokzatos hangulatuk van, számunkra biztosan, szeretem elképzelni, ahogy itt korábban emberek éltek, kiültek egy pohár mátrai borral a barátokkal és beszélgetettek, nevettek, szidták a rendszert, mert azt mindig lehet és hallgatták a madarak csicsergését. Jó elgondolkodni, milyen lehetett.

Mátraalmást a Mátra zöld szívének szokták hívni, az egyik legmagasabban fekvő apró település kb. 100 lakossal. Csodás környezete miatt számos túraútvonal indul a településről, innen bejárható az egész Mátra akár gyalogosan, akár kerékpárral.

Bár a falu nem nagy, már itt több eladó házat felfedezünk, tippelgetünk, vajon ebben a mesés környezetben mennyibe kerülhet egy ház – Tomi zárja rövidre a kérdést, amikor az egyik, egy kerítésre kitett táblán lévő telefonszámot felhívja és érdeklődik. Hiába gondoltam, hogy a földrajzi elhelyezkedés és a megközelíthetőség miatt valószínűleg jóval értékén alul próbálják hirdetni, tévedtem, nem pár millió forintról van szó.

A célunk, hogy a faluban megtaláljuk a közösségi hírportált, a kocsmát. Az épület meg is van egy szépen, rendezetten, gondozottan kialakított kis téren, de sajnos már jó ideje zárva, másik pedig nincs is. Ahogy gyönyörködünk a tér közepén álló faragványban és az erdei színpadban, egy helyi azért mellénk csapódik és jókedvű beszélgetésbe kezd velünk, mókás, viccelődős idős bácsi, mesél nekünk a faluról, elmondja, hogy korábban Szuhahuta volt a település neve, mert üveghuta működött itt, már a fafaragás, a faeszközök és a fabútorok készítése a legnépszerűbb – ahogy azt a gyönyörűen aprócska téren is láthatjuk. Kéri, hogy találjuk ki, kit ábrázol a faszobor, amelyet nemrég avattak fel a felette lévő haranglábbal együtt. Tippelgetünk, bezsebelünk néhány gúnyos megjegyzést a történelem tudásunkról, de aztán csak elhangzik a helyes válasz: Szent Imre. István fiát ősmagyar-jellegű ruházatban és fegyverzettel ábrázolják koronával és kézben tartott liliommal, most már azt is tudom, hogy a faszobor készítője Koltai László fafaragó.

Lassan elköszönünk az újonnan szerzett túratársaktól és a szívélyes lokálpatriótától, hogy visszamásszunk Galyatetőre. Mert itt bizony mászás következik, minden egyes métert, amelyet vesztettünk az ereszkedésünk során, most vissza kell szereznünk :) Az elején még sűrűn benőtt bozótoson haladunk keresztül, majd szépen elkezdünk emelkedni, hogy időnként megállva, fújva egyet, körbenézzünk a minket körülvevő erdőre, a távolban lévő hegyekre, és hogy lássuk, hogyan zsugorodik Mátraalmás egyre kisebbé.

Az út erdőirtáson vezet keresztül – ennek köszönhetjük a panorámát, ahogy egyre feljebb jutunk, minden lépéssel emlékeztetem magam, hogy ez bizony igen jót tesz a nemesebbik felemnek, ez lelkesedéssel tölt fel, és legalább két lépést újra lendületesen tudok megtenni :)

Hamarosan elérjük az emelkedő végét, ránk fér egy pihenés, erre egy igen alkalmas helyet találunk, ahol mindenki igyekszik a legpihentetőbb pózt és helyet megtalálni a regenerálódásra :) Tominak a legpihentetőbb egy faágra hasalva fotózni :) Jellemző :)

Innen már laza sétával érünk a galyatetői sípályához, ahol nem bírom ki, hogy ne dobálózzak falevelekkel, igazi őszi életérzés :)

A turistacentrumnál elnézünk Kékestető irányába, már bőven a kék órában vagyunk. (A kék óra –twilight- naplemente után 15-20 perccel kezdődik és kb. 20-30 percig tart. Ahogy telik az idő, az égbolt egyre sötétebb kék, majd fekete színű lesz). Azért néhány fotó még készül ;)

A kör, amelyet megtettünk egyben a Galyavár 110 teljesítménytúra köre azzal a "kis" plusszal, hogy a leghosszabb távon ezt a kört 15-ször teszik meg, így jön ki a 110km-es, 7200m-es szintkülönbséget tartalmazó "maratoni" útvonal. A túra egyébként ellentétes irányban halad, mint mi, és természetesen lájtosabb távot is lehet választani 6, 3 vagy 1 körrel. Szóval most megütöttük a kezdő szintet! :D

Hogy megérdemeljük a vacsoránkat, az nem kérdés, még nyitva van a szállóval szemben az egyik étterem, oda ülünk be és kérünk meleg levest, főtt ételt. Hatalmas és finom adagokat kapunk,  a melegtől és a jóllakottságtól kicsit be is punnyadunk :) Lassan összeszedjük magunkat, és felmászunk a kilátóba, hogy kicsit rápihenjünk a késő esti tűzrakásra.

Már érkezéskor elfoglaltuk a szállásunkat, a második szinten lévő, 3x3 méteres kis kockát.  Ha valamire mondhatjuk, hogy szoba kilátással, hát erre biztosan :) Az ország legmagasabban fekvő kilátóját európai uniós forrásból újították fel a Magyar Természetjáró Szövetség megbízásából. Az eredeti Péter hegyese kilátó magassága 17m volt, erre további 13 méteres vasbeton magasítás került, az anyagválasztást az időtállóság indokolta. Menet közben merült fel az ötlet, hogy a torony belsejét is lehetne használni, így alakították ki a 3 bivakszállást a torony belsejében. Az átadás 2015. szeptember 15-én volt, így alig másfél hónappal a megnyitás után, a még szinte ropogós ágyneműbe huppanhatnánk – ha nem bivakszállásról lenne szó :) Igazából a nyers betonfalakon kívül csak a fa derékalj van a „szobánkban”,  az ablakok színes plexiüvegek különböző méretben és alakban. Megérkezésünkkor a besütő Nap fénye izgalmas látványt produkál a plexiken áthaladva :) Az ajtó Zsákos Bilbó Zsáklakjához hasonlóan kerek, és mint később kiderül, nem szigetel 100 %-osan, bizony be tudott ott férkőzni a Huzat nevű kellemetlen vendég.

A toronyba kártyával lehet belépni, ezeket már délelőtt megkaptuk a kuckó kulcsával együtt. Már eléggé elfáradva érünk fel, Tomira nézünk kérdőn, a kulcs nála – volna, ha lenne. Ijedten néz körbe, hogy nem találja – szuper, ki fog lemenni a turistaházba, hogy pótkulcsot kérjen? Nekem azért gyanús a gyerek, és mikor mindenki végképp felháborodik, szerencsére vigyorogva előhúzza, ezzel épphogy megússza, hogy együttes erővel kipréseljük a kilátót körülvevő rácson.

Ha ágy és folyóvíz nem is, de lámpa, áram és wifi van a szálláson, innentől kezdve nagy bajunk nem lehet :) Kicsit lezuttyanunk a hálózsákainkra, elrendezgetjük a cuccunkat, már ekkor érzem, hogy a plexiüveg alól szépen hasít be a levegő. Kb. 9-10 fok van – az elején, amíg Gézáék elő nem kapják  a felcipelt hősugárzót, az egy kicsit javít, még ha csalás is :) Később lassan újra feltápászkodunk, hogy körülnézzünk a kilátó tetején. A sötétben jól látszódnak a távoli települések, de nagyon fúj a szél, hideg van, leguggolok a fal mellé. Még így is bőven rá lehet csodálkozni a mátrai éjszakára és a 360 fokos kilátásra :)

Miután sikeresen átfáztunk, lemegyünk tűzrakó helyet keresni, találunk is egyet a kilátóhoz felvezető út mellett, közvetlenül az egyik vendéglátó hely mögött. Hamarosan már a tűzbe bámulunk, de nem sokáig, mert kis idővel később a vendéglátó hely tulajdonosa nem túl kedvesen, köszönés nélkül kéri számon, mit csinálunk itt és azonnal menjünk el, mert ez magánterület. Elnézést kérünk – nem látszódott, hogy az és nem is volt elkerítve, még kis ösvény is vezetett oda, mindenesetre elmegyünk.

A turistaház mosdóját tudjuk a kártyánk segítségével használni, hogy kis- és nagydolgainkat és a fürdést elintézzük, miután megvagyunk, újra felsétálunk a kilátóhoz és visszamászunk a helyünkre. Az biztos, hogy többször meggondolandó, ha éjszaka dolgunk támad, lekászálódjunk-e a hideg szélben :)

Még nem vagyunk annyira fáradtak, hogy aludjunk, ezért egy kis kártyázás következik. Alaposan bebugyolálom magam a hálózsákomba, a lábamat külön betakarom, hogy ne fázzon, előveszünk egy kis rágcsát, és amíg ki nem dőlünk, játszunk. Bár a hősugárzó is tolja a meleget, a huzat miatt folyamatosan bevág a hideg levegő, ezért a fiúk kabátokkal, ruhákkal próbálják betömni a kis réseket. Kb. 12 fokban töltjük az éjszakát, amikor már kezdenék jobban fázni, Tomival racionalizálunk: alulra bemegy az én hálózsákom, felülre az övé, én pedig jól odabújok a kis kályhatestéhez, amely bármilyen hideg van, nem tudja nem ontani a meleget :) Hálisten!

Az éjszaka nyugodtan telik és szerencsére egyszer sem érzem, hogy ki kellene bújnom, hogy lemenjek a kilátó aljába:) Tomi hajnalban mászik ki és készít varázslatos képeket a napfelkeltéről.

Lassan a többiek is ébredeznek, világosban és szélcsendben felfedezzük, hogy közvetlenül a kilátó lábánál is volt egy tűzrakóhely… Már mindegy :)

Összecsomagoljuk a holminkat és lemegyünk, hogy megreggelizzünk a szintén felújított turistaszállón.

Első alkalommal vagyok itt is, szintén most lett felújítva – modern, egyszerű, és meglepően sokan vannak. Tojásrántottát rendelünk – turistaszálláshoz képest az árak elég magasak, cserébe az adag nem túl nagy. Miután elfogyasztjuk a táplálékunkat, elbúcsúzunk Gabesztől, aki család eseményre hivatalos, és Géza és Balázs társaságában elindulunk hazafelé útbaejtve az apci tengerszemet… Vissza fogunk térni és meg fogjuk ismételni, hiszen az OKT pecsét fent vár minket a kilátó tetején!

      (Gabesz képe :) )

Utózönge: Tomi erről a túráról is fantasztikus képeket készített, az albumát ismét megosztotta a Turistamagazin és közel 700 like-ot zsebelt be érte!!! :)