A vénasszonyok nyarának közepén eljött az idő, hogy Nagybörzsönyben töltsünk egy hétvégét. Tomi már sokszor járt ott azzal a társasággal, akikhez most csatlakoztunk, és néhányszor már én is megfordultam itt, ezért örömmel vártuk, hogy mehessünk :)

Szombaton korán reggel terveztünk indulni, hogy a reggelit már a helyszínen fogyaszthassuk el a többiekkel, akik már előző este lent aludtak, és úgy induljunk majd a túrára. A korai indulás végül is sikerült, de egy kis szilvás unicum beszerzése miatt picit mégis csúszunk az eredeti elképzeléshez képest :) Ahogy elhagyjuk Erdőkertest, egyre biztatóbb az időjárás, Nagybörzsönybe érve már ragyogó napsütés fogad bennünket. Késő nyári időt kaptunk ajándékba, nagyon örülünk neki :)

Nagybörzsöny a Börzsöny nyugati peremén, a Börzsöny patak partján található. Már az Árpád korban lakott volt, az 1700-as években érkeztek német telepesek, onnantól kezdve sok helyen Deutsch-Pilsen néven említik  (nomen est omen ;) ), mai nevét a 20. század elején kapta. A német megnevezés ugyanúgy szerepel a helységnévtáblán, amikor a községbe érkezünk.

Nagybörzsöny sokáig bányatelepülés volt, a lakosai arany-, ezüst-, vasérc- és ólomkészletek bányászatából éltek a török hódoltság ideig. A 17. században újraindult a tevékenység, de a 18. században kimerültek a készletek, így átmenetileg újra megszűnt, később többször tettek kísérletet a nemesfém ércek kitermelésére. Mára környezetvédelmi megfontolások miatt már kevés az esélye, hogy  a mélyben található ércesedés 4 tonna aranyát kibányásszák.

 Az idegenforgalom viszont nagyon fontossá vált – ami érthető, a kis falu gyönyörű környezetben fekszik, aki fel szeretné fedezni a Börzsönyt, bátran teheti, több turistaútvonal is indul innen, a települést az Országos Kéktúra útvonala is érinti. A természeti szépségek mellett kulturális értékekkel is gazdagodhat az idelátogató, a 13. századi román stílusú Szent-István templom, amely az ország egy legjobb állapotban maradt késő román műemléke, a gótikus Bányásztemplom, a tájház és vízimalom szép látnivalók és gyönyörűen illeszkednek a környezetükbe. Nagybörzsönyről indul az a különleges vezetésű  kisvasút, amely az egyetlen csúcsfordítós üzemű vasútvonal Magyarországon. Ezzel a vonalvezetéssel a nagyobb szintkülönbség is leküzdhető. A lényeg, hogy nem szerpentinszerűen megyünk fel a hegyre, hanem cikk-cakkban, van, ahol a mozdony húzza, a másik helyen pedig tolja a keskeny nyomsávon a szerelvényt a gyönyörű tölgyeseken és gyertyánosokon keresztül.

A Hubertus vendégházban van a szállásunk, már bevált törzshelye a csapatnak, én eddig csak kívülről láttam. A felújított, tornácos parasztháznak 3 külön apartmanja van, mindegyik külön fürdő- és főzőhelyiséggel, mi a nagyobbik ház hátsó részében kapunk helyet.

A szobák berendezése a nagyszüleim házára emlékeztet, a szekrény és a háromrészes tükör ugyanaz, mint náluk volt, a  falakat szentek képei és tájképek díszítik (és egy ijesztő menyasszonyi fátyol, hogy mitől ijesztő, azt nem tudom megmondani, de nekem a hideg futkos tőle a hátamon :) ).

Még alig érkezünk meg, már koccannak a poharak a welcome drinkkel, fognak még koccanni egy párszor  a hétvége során ;) Néhány köszöntő legurítása után lassan, de tényleg lassan :) , nekifogunk kisütni a reggelinket: előkerülnek a kolbászok, szalonna, hagyma, és már megy is a reggeli sütögetés, hogy elegendő energia legyen a túrához. Közben folyamatos a bohóckodás és az egymás ugratása, a hangulattal nincs probléma. Délre sikerül összekészülni és nekivágni a túrának :)

Az útvonalat Tomi találta ki, a terv szerint a Salgó várhoz teszünk körtúrát. Távolságban nem több, mint 15 km, a szintemelkedés kb. 500 m, valójában persze a le-fel miatt ennél több, de úgy gondoljuk, ez kezdő túrázó csapatnak finom csemege lehet :) Bár induláskor nagyon jó idő van, mivel számítunk rá, hogy sötétben érhetünk vissza, ezért pár plusz pulcsit bepakoltam magamnak, de a pakkom a közelébe sem ér Peti önmagában 16 kilós hátizsákjának. A fiúk úgy néznek ki, mintha az Elit alakulatból léptek volna ki :)

A kék-piros túrajelzést követve indulunk el, a térképet – hát, hm – magamhoz ragadom, tudom, hogy Tomi folyamatosan fotózni fog, én meg amúgy is szeretek tájékozódni és térképet olvasni.

A faluból kiérve farakás  mellett haladunk el: Andi és T. Tomi felugrálnak a tetejére és ott folytatják az utat. Kisebb kihívásnak tűnik mindezt sörös dobozzal a kézben végigcsinálni, de a végén csak Andi kóstolja meg a fenekével egy picit a rakás végét, amúgy nem okoz gondot nekik a nehezebb terep :)

Nemsokára lekanyarodunk a műútról és elhaladunk a Báróné kútja mellett. A jobb oldalunkon az erdő, a baloldalon egy irtás, amikor egy vadász leshez érünk. Természetesen birtokba vesszük :)

 A rövid pihenő alatt Peti megkapja az ajándékát Tomitól egy Troll sör formájában, amelyet Peti mindenkivel megoszt, bár az arcokon nem teljesen őszinte az öröm :)

Ahogy a piros sáv lecsatlakozik a kékről, nekikezdünk az első nagyobb szintemelkedésünknek, az eddigi bemelegítés után 470 m szintet küzdünk le 3 km alatt a Magyar-hegy oldalában.

Lassan, de biztosan halad a kis csapat a vadászházig, ahol a mászás után egy kicsit nagyobb szusszanást engedélyezünk magunknak. Az energiapótlásra odaadom a csúcsra tartogatott sport szeleteket, ha most kell az energia, hát most kell :) A vadászház előtt kedves kis padok, asztal és tűzrakó hely is van, akár itt is lehetne a túránk vége, ez sokunk fejében megfordul szerintem, bár engem nagyon hív a vár :)

Tovább folytatjuk az emelkedést, de a fák mögött már felsejlik a jutalmunk is, látjuk, hogy ha olyan helyre jutunk, ahol lehetőség van kilátásra, akkor ott a mászásért bőven kárpótolva leszünk :) Útközben Andi citromfüvet fedez fel, Tomi pedig húsos somot szed nekünk kóstolásra. Kicsit széthúz a társaság tempója, ezért az egyik keresztben fekvő fatörzsre kiülünk, mint a madarak, és bevárjuk a csapat másik felét. Az erdő nagyon szép itt, gyönyörködünk és szuszogunk. Tomi leszalad, hogy megnézze a csapat lemaradt felét, aztán szalad is vissza és tolja fel őket a hegyre :)

Még egy kis mászás van vissza a 616m magas csúcsig, ott letérünk az útról és leroskadunk. A csapat fele megint egy kicsit lemarad, Tomi visszamegy értük, aztán ott ragad. Gyönyörű kilátást találtak és ott maradtak csodálni egy kicsivel lejjebb a csúcs alatt :) Mikor felérnek hozzánk, Tomival és Cs.Tomival visszamegyünk, hogy fényképeket is készítsünk erről a mesés panorámáról :) Volt miért küzdeni :)

Innentől a várhoz vezető út könnyebbik része van hátra: ugyan még emelkedünk egy kicsit a Magyar hegy (majdnem) tetejéig, de inkább szintezünk és ereszkedünk. A gyertyánerdőn átszűrődő napfény simogat bennünket, békesség van és nyugalom, ahogy letekintünk a mellettünk húzódó völgyre.

Andi és T.Tomi mennek már elől, az útkereszteződéseknél és elágazásoknál megállnak, hogy biztosan a jó irányba haladjunk tovább.

 A piros sáv és a piros kereszt találkozásánál megint bevárjuk egymást, ropogtatunk egy kis perecet, megesszük a szendvicseket és nemsokára elérjük a célpontot, a 715 m magasan a Vár bércen álló Salgóvárat :)

A várat a tatárjárás utáni időszakban állították. A pusztulását a XV. században Salgói Miklós földesúr okozta, aki hamis pénzt veretett és házasságtörést követett el, ezért Luxemburgi Zsigmond leromboltatta két várát, Salgót és Bene várát.

A várból valóban nem sok maradt, a falat inkább sejtjük, mint látjuk, de néhol mohos sziklák mutatják magukat, mint a várfal egykori építőelemei.

Felkapaszkodunk a sziklán és megint megkapjuk a jutalmunkat, a Börzsöny gyönyörű arcát mutatja nekünk, szerencsések vagyunk, a tiszta időben messzire ellátunk.

Miután kifotózzuk magunkat, fát keresünk, és T. Tomi gyújtósának a segítségével a szikla mögött talált kövekből kirakott tűzrakó helyen tüzet rakunk. A naplemente már látszik a fák mögött, és ahogy a Nap lenyugszik, egyre hűvösebb van, jólesik a tűz, amit raktunk. Norbi és Tomim nyársakat faragnak, amire szépen felfűzzük a felcipelt kolbászokat és szalonnát, előkerül a kenyér, és a tűz mellett fekve, Tomi ölében, szépen elmajszolgatom a magam adagját.

Jóllakottan pakolunk össze már a sötétben fejlámpákkal világítva.

Az erdő csendes, hűvös, sötét. Nem mindenkinél van fejlámpa, ezért ügyesen szervezkedünk, Tomi az ő fejlámpáját és a zseblámpáját kölcsönadja, így főként hozzám csapódva közlekedik, na nem mintha nem mászkálna előre néha a sötétben egyedül is :) Az egyik tisztás szélén megállunk, lekapcsoljuk a világítást és csak csodáljuk a csillagokat – régen láttunk már ennyit az égen, annyira sok csillag világít, hogy az egyszerűnek tűnő Nagy Göncöl megtalálása is bonyolulttá válik :)

Az éjszakai túrázás nem könnyű feladat, igazából csak az utakra tud támaszkodni az ember, mert a sötétben a domborzatból nem sokat lát, ezért erősen koncentrálok, hogy egy túrajelzést se hagyjak ki, és mindig megerősítést kapjunk, hogy jó helyen járunk. Egyszer-kétszer mégis elbizonytalanodom, de szerencsére mindig megtaláljuk a következő jelet. Az Aklok rétjére érve világító szempárok fogadnak bennünket: cigáják csoportja pihen a kerítésen belül. Ez még nem villanypásztor – még… De lejjebb már igen, természetesen ki kell próbálni több felállásban is, csíp-e :) Egy kicsit igen, sőt, 5 emberen keresztül még inkább… :D

A kéken folytatjuk az utunkat a patak völgyében, nagyon jó volna, ha hallhatnánk szarvasbőgést, elég sötét van hozzá, de annyira azért nem vagyunk csendesek, hogy ne ijesszük el őket :)

A Katalin forrásnál megint lepihenünk egy kicsit, mielőtt folytatjuk az utunkat a sötétben. Még kb. 1 órát gyalogolunk a Börzsönyi-patak völgyében, mire visszaérünk a faluba, és ezzel együtt a szállásra – már fél 12 van! A mélyhűtőből elhoztunk egy nagy adag halászlét otthonról, Tomi ezt melegíti fel és kínálja a megfáradt embereknek. Mindenki kihasználta és felhasználta az energiatartalékait, elnyúlva fekszünk az ágyakon :) Most már senki nem kívánja a bulizást, az alvást annál inkább, így a halászlé belapátolása után visszavonulunk pihenni. Nagyon szép, tartalmas napunk volt, kihívással, szépséggel, jó társasággal. Sok ilyet még :)