A Túravezető Oktatók Sportegyesülete múlt szombaton nyolcadik alkalommal rendezte meg az Őszi Mátra 30 elnevezésű teljesítménytúráját. Sanyi, az egyesület elnöke, egyben a túravezető tanfolyamunk vezetője is volt, már tavaly is felkeresett, lenne-e kedv és idő besegíteni a túrán pontőrként. Tavaly is nagyon jól sikerült, jól éreztem magam, így amikor idén újra megtalált,  örömmel mondtam, mondtunk igent :)

A túra 32 km hosszú, a túrázóknak 1200m szintet kell 8,5 óra alatt leküzdeniük a sikeres teljesítéshez, ezért érdemes felkészülten érkezni, ez nem egy kezdő szintű menet :) Ezt a túrát azért szokták szeretni az emberek, mert a Mátra kevésbé látogatott  helyeire is elviszi az embert, ahonnan nagyon megkapó kilátásban lehet része a szerencsés résztvevőknek. Sajnos, a köd miatt ez idén nem adatott meg, de helyette láthattak mást ;)

A túra Galyatetőről indul és ide is tér vissza, így mi is itt kezdjük a reggelt. Fél nyolcra érünk fel, már ekkor mindenhol autók állnak, még szerencse, hogy nem kell hosszan parkolunk, csak az ellátmányt és bélyegzőt vesszük fel és indulunk a pontunkra. Sanyiék már javában a nevezés lázában égnek, sorra jönnek az indulók. Bár mi is szívesen végig is gyalogolnánk a távot, most egyedül indítjuk útjára Balázst, aki még a nevezés előtt gyorsan belapátolja a tojásrántottát, amelyet Tomi készített reggelire.

 Minket Sanyi idén is, ahogy tavaly is, a 2. ellenőrzőpontra osztott be, Bagolyirtáson vártuk a szokásos csokoládé adaggal a (még nem annyira) megfáradt vándorokat.

Az időjárás nem annyira kegyes a túrához és a túrázókhoz, hideg, ködös, nyálkás a levegő, de ismerjük a mondást: nincs rossz idő, csak nem megfelelően felkészült turista! Bár Bagolyirtás közúton nem több, mint 5 km, azért jó 10-15 percet autózunk a kanyargós-ködös hegyi utakon, míg elérjük a települést. Néha 10 m-nél sem látunk messzebbre, de az erdő így is gyönyörű – meg is jegyezzük, hogy aki ilyenkor nem dugja ki az orrát, soha nem láthatja a természetnek ezt az arcát, pedig a sejtelmes ködbe burkolózó fák látványa a hosszú, vékony törzsükkel és a köztük vezető keskeny ösvényekkel legalább olyan élményt jelent, mint egy meleg nyári napon a leveleiken átszűrődő napsütés látványa. Szívesen állnánk meg és gyönyörködnénk, de a pontnak nyitnia kell és nekünk dolgunk van :)

Bagolyirtás a második ellenőrzőpont az túra során. Aki nem tudná: a teljesítmény túra során a túrázóknak úgynevezett ellenőrzőpontokat kell érinteniük, ahol  pecséttel vagy egyéb, hiteles módon igazolást kap arról, hogy a túra útvonalán haladva érintette a meghatározott pontokat. Mivel tavaly is itt őrködtünk, ezért a terep ismerős már, gyorsan berendezkedünk, előkészítjük a pecsétet, felbontjuk a csokis dobozokat, kirakjuk az információs táblácskát. Mivel szemerkél az eső és minden csupa sár, Tomi a közelben talált két padot is kiteszi az autó mellé, ez jól jöhet, ha leülni vagy pakolni szeretnének az érkezéskor :) 

8 óra 45 percre, a pont nyitására már mi is készen állunk, és alig kell várnunk pár percet, hogy az első versenyző befusson – befusson, szó szerint, az elején természetesen a futók érkeznek, akik sokszor még az ellátmányt sem kérik, csak előveszik a nyakukban vízhatlan tasakban lógó lapjukat, kérik a pecsétet és az időt, és már robognak is tovább. „A csokit adjátok oda egy szép lánynak, és mondjátok meg neki, hogy a célban találkozunk!” – kiabálja már hátrafordulva az egyikük, ahogy továbbrohan :) Hát, ezt a feladatot magamra vállalom, inkább ne Tomi nézegesse a szép lányokat… :D

Az első futó emberek után lassan érkezik a gyalogoló tömeg is, Tomi fényképez, igyekszik minél több érkezőről képet készíteni, amit eléggé megnehezít a köd. A munkát megosztjuk, Tomi a sorszámokat karikázza és az időt írja fel annak, aki kéri, én pecsételek és csokit osztok, ez hálás feladat, mindenkiből mosolyt csal ki :) Nagyon vegyes a társaság, ahogy mindig, egy ilyen teljesítménytúrán: vannak vérprofik, akik minimális teherrel, minőségi futócipőben, minőségi felszerelésben futnak, és látszik, hogy az idő és a teljesítmény a mindenük, jönnek azok, akik rendszeresen túráznak, rajtuk is látszik, hogy tisztában vannak azzal, egy jó bakancs és egy jól megválasztott ruhadarab mekkora segítség tud lenni, mikor az ember teljesítményre készül viszontagságosabb körülmények között, vannak családok, akik már a gyereket is hozzák, őket nagyon szeretem, mert a  gyerek már tényleg az anyatejjel magába tudja szívni a természet és a mozgás szeretetét. Jönnek a nagy öregek, ha elmész mellettük az utcán, azt hinnéd, a piacig nem jutnak el, de itt egymást kézen fogva sétálnak le 32 kilométert botok nélkül, és itt van a másik vége is, a 14-15 éves farmeres pólós fiúk, akik a nagy szabadságvággyal beleindulnak az erdőbe – aztán 4 km-es kitérőt tesznek az eltévedés miatt, de ez nem számít, együtt vannak és jól vannak, és nem a számítógép előtt ülnek :) Jönnek az emberek egyedül, jönnek kutyával, van, aki sima utcai farmerban indul el, és azt mondja, ő csak eljött sétálgatni, van, aki rövidnadrágban, úgyis sáros lesz a nadrág alja, van, aki a szerelmével, vannak barátok, baráti társaságok, de a lényeg közös :) Kint lenni, végigcsinálni, együtt lenni :) Mindenki annyira szimpatikus, megvan a közös bennünk, végigvigyorgom az egész délelőttöt, pedig van, amikor győzzük kapkodni magunkat, annyian érkeznek egyszerre.

Néhányan felismernek minket tavalyról, kérdezik is, azóta itt állunk-e, vagy azt, hogy jövőre is találkozunk-e itt? Reméljük, és a célban valószínűleg még ma is! Néhányan plusz kilométereket is tesznek az eredeti útvonalra, a köd időnként megtréfálja az embereket, és egy-egy eltévedés becsúszik. Az egyik túrázó azt meséli, akkor gondolkodott el, hogy rossz helyen jár, amikor pihenő muflonokba botlott, na akkor vissza is fordult :)

Egyszer csak messziről megpillantunk egy barna kabátot közeledni, Kolozsy jön feltartott kézzel és várja az ovációt, hogy sikerrel megtette az első 11 kilométert :)

Ahogy beér hozzánk, zoknit cserél, aztán melegednek egy kicsit Tomival, előkerül az unikum, párszor meg is húzzák :) Néhány élelmesebb túratárs fel is kapja rá a fejét, és kérdezik, ez is az ellátmány része-e.. hááát, nem hivatalosan, de aki az unikumot szereti, rossz ember nem lehet, Tomi megkínálja őket egy-egy kortyocskával. Nem sokkal később két fiatal srác érkezik, a pecsételés közben érdeklődnek, van-e itt valahol kocsma. Megkérdezzük az arra járó helyinek tűnő úriembert,de a válasz nem túl biztató: Mátrakeresztesen van kocsma és egy óra múlva bezár.. mit szeretettek volna? Csak egy kis unikumot. Egymásra nézünk Tomival: fiúk, ma van a szerencsenapotok... :)

Lassan ritkulnak az emberek, már tudjuk, hogy összesen 305 nevező volt, számolgatjuk, hányan jönnek még, vajon kihagytunk-e valakit. Negyed egy körül feltűnik egy kisebb csapat, felfedezzük közöttük a seprűinket (ők tulajdonképpen a bontóbírók, a mezőny után végigmennek a pályán, leszedik a szalagokat, táblákat, ha vannak, ha valaki eltéved, ők szedik össze az őket erdőben).

Velük érkezik egy fiatal lány az apukájával, úgy dönt, itt feladja, nem úgy indult a mai nap, valahogy nem akar már továbbmenni. Öten biztatjuk, hogy ha már idáig eljött, ne adja fel, menjen tovább, csinálja végig, így 10 perces győzködés után végül beadja a dereket, nevetve adja meg magát, oké, továbbmegyek!

A pontunk fél egykor zár, azt megvárjuk együtt, közben Petiéknek is lecsúszik egy kis unikum, Peti társa megkapja Tomi kamásliját is, aztán összeszedelőzködünk mi is.

Tomi úgy dönt, becsatlakozik Balázs mellé. Balázs épp akkor hagyta el a Mátrakeresztest, úgyhogy autóval kirakom Tomit, én pedig elindulok vissza Galyatetőre, hogy a célban segítsek. A hátralévő szakaszuk egy része nem jelzett túraútvonalon halad, ahol Sanyiék szalagozással jelölték ki az utat – a szalagozást a célban néhány külön megdicsérték :), és mivel a túra sajátossága, hogy az útvonal a legmagasabb pontról indul és ide is tér vissza, ezért még jó kis mászás áll a fiúk előtt, Tomi a legjobbkor csapódik Balázshoz, ha fel akarja tolni a hegyre :)

Útközben Tomiék rám csörögnek, Balázs véletlenül a kocsiban hagyta a pecsétgyűjtő füzetet, úgyhogy útba ejtem Falloskutat is, a pontőr lányoknak adom Balázs cuccát. Bár nem teljesen tudom, hol van az ellenőrzőpont Falloskúton, de nem is baj: itt az útvonal a betonon visz a településen belül, úgyhogy nincs más dolgom, mint túrázótól túrázóig haladni a kocsival, aztán leparkolni és gyalog követni őket :)

Mire Galyatetőre érek, a leggyorsabbak már nem csak beértek, de már haza is indultak. Sanyiék bent ülnek, az eső miatt sajnos nem tudunk a teraszon érkeztetni. Mivel még viszonylag korán van, ezért lassan csordogál be egy-egy ember, bőven bírják ketten az iramot, úgyhogy rávetem magam egy meleg levesre és két nutellás palacsintára – paleocsinta, ezt most megérdemlem :) Leülök az egyik asztalhoz, és nemsokára két turista, egy kedves házaspár csatlakozik hozzám, ők nem az Őszi Mátrára jöttek, csak magukban túráznak egy nagyot. Kiderül, hogy ők is rendszeres erdőjárók és egyben barlangászok, alapfokú vizsgájuk is van, úgyhogy erre terelődik a szó, a végén telefonszámot cserélünk és lebeszélünk egy közös barlangászást valamelyik Pest környéki barlangban :)

Közben lecsúszott a leves, az idő még mindig borongós, de egyre többen érkeznek, úgyhogy előremegyek segíteni az érkezőknél. Nagyon jó látni a beérkező arcokat, szinte mindenkire emlékszem, és külön örülök mindegyiküknek, hogy sikerrel végigcsinálták,  bár az arcuk fáradtabb, a ruhájuk sárosabb, a hajuk csapzottabb, mint amikor pár órája  találkoztunk, a szemük viszont csillog, és kipirultak :)

Bár nem sok hely van, de annyi mindig, hogy elférjünk, ahogy mennek a zsíros kenyérért és a teáért. Mesélnek, élmény beszámolnak, ki hol csúszott  el, kinek mennyi lett az ideje.. Ez egy kis közösség, nagyon sokan ismerik egymást, tudnak egymásról, ki hova jár teljesítménytúrára, megosztják egymással a pár héttel korábbi túrák élményeit, eredményeit, jó nézni és hallgatni őket :)

Nemsokára feltűnik az én két kis versenyzőm :) Épp senki nem jön, amikor ők érkeznek, így nagy örömmel tudok mindkettejük nyakába ugrani a büszkeségtől :) A vége erősen kaptatós volt, de néhány kisebb szünettel is bőven szintidőn belül sikerül a táv Balázsnak.Már korábban mondtam a többieknek, hogy lesz egy ember, akinek feltétlenül én szeretném átadni az oklevelet, így Kolozsy tőlem veheti át ünnepélyesen a jutalmát. Alig teszi le, már jön is a bűvös mondat: Sznájd, kérj ki nekem hat unit és két sört, itt a pénztárcám… :) Tomi persze nem fáradt el, de látom rajta, hogy nagyon örül, hogy egy kis túrázás még neki is belecsúszott a mai napba, élvezte az erdőt, és újabb képekkel is gazdagodtunk :)

Nem sokkal később beér két úriember, odamennek Tomihoz: „Ne haragudj, Te voltál a 2. ellenőrzőponton, ugye? Hadd hívjunk vissza egy unikumra!” A mosoly, amit adsz, visszatér hozzád, úgy látszik, ez a röviditalra is igaz :) Jön egy kockás inges, hosszú hajú fiú, már előre szólok a többieknek: jön a 403-as rajtszámú, készítsétek az oklevelet! Néznek rám, honnan tudod? A 403-as volt az utolsó rajtszám, persze, hogy emlékszem az arcra :) Kiderül, hogy 403-as eléggé hasonszőrű a fiúkkal, kellemesen eliszogatnak és elcsevegnek. Lassan beérkezik az utolsó pár ember, egyszer csak feltűnik az a lány, aki már Bagolyirtáson fel akarta adni. Beértek, szintidőn belül, fáradt, de mosolyog, és sűrűn köszöni, hogy „továbblökdöstük”, kéri, adjuk át söprőknek is, mert volt még egy pont, ahol az ő biztatásukra volt szüksége :) Összesen 305 nevezőnk volt, ebből 294-en értek sikeresen célba, és csak 5 fő volt, aki kicsúszott a szintidőből, ami azért is nagyon szép eredmény, mert a sár itt-ott erősen megnehezítette a terepet.

Lassan szedelőzködünk mi is, Tomi még felkap egy kb. félmázsás bükkfa darabot, nyilván valami csodaszép dolog fog otthon készülni belőle, még jó, hogy kombival vagyunk, bár a cuccok így már csak a hátsó ülésen férnek el, de sebaj… Én vezetek, a fiúk hangosan énekelnek és jól érzik magukat a kocsiban, a sötétben és a ködben lejutunk Mátrafüredre, ott a Feketerigóban elfogyasztunk egy nagyon kellemes vacsorát – remek kiszolgálással – és utána meg sem állunk Erdőkertesig :) Nagyon szép, eredményes és tartalmas napunk volt, megint bebizonyosodott, hogy az időjárás csak egy tényező a sok közül, amely befolyásolja a hangulatunkat egy túrán, rengeteg egyébnek tudtunk örülni és örömmel jövünk vissza jövőre is :)