A Balatonnál töltött hétvégénk szerencsésen alakult - egy átpancsolt nap után egy hidegfrontnak köszönhetően hűvösebb idő érkezett, így tiszta sor volt, hogy az időt kirándulással fogjuk tölteni és az egyik kedvenc időtöltésünknek, a vártúrának szenteljük a napot :)

Öten indulunk útra: Reni és Dönci, a "szállásadóink, Tibcsi, a bátyám, akivel közös örökségünk a "várbuzulás", amikor csak lehetőségünk van és a közelünkbe kerül egy épebb vagy romosabb várkupac, biztosan addig nem nyugszunk, amíg végig nem megyünk az összes falán és be nem bújunk az összes létező üregébe, Tomival és velem pedig két lelkes túrázót is kapott a társaság :)

Balatonmáriafürdőről indulunk - az első gondolat a sümegi vár, de mivel itt már jártunk és ráadásul várhatóan nagyon sok embert vonz a hűvösebb időben, ezért két másik, kevésbé ismert és talán kevésbé látogatottabb, ám szintén nagyon közeli várra esett a választásunk: a Rezi és a Tátika vár várt ránk ezen a napon.

Előbb Rezibe megyünk, a falu Keszthelytől 8 km-re, a keszthelyi fennsík belsejében fekszik.Érdekesség: a név jelentése erdőbeli tisztás, hegygerincnek emelkedett része, magas fennsík. A településnek nincs átmenő forgalma - kivéve a turistákat, akik az OKT-n indulnak el, mert a kéktúra keresztül visz a falun, így tudjuk, még egy hely, amelyet jobban meg fogunk ismerni, többek közt a kocsmában, ahogy szoktuk :) A helyiek által termelt rizling szőlőnek köszönhetően Rezit Rizlingországnak is nevezik, de a szőlős dombok mellett gyönyörű erdők is övezik a települést, túrázásra, vadászatra csábítva az erre járókat. A falu határában elhaladunk a Dinó- és Kalandpark mellett, néhány T-Rexet és a drótkötélpályát megbámulva a kocsiból úgy döntünk, ezt ki is pipáltuk, de kisgyerekkel biztosan nagy élmény lehet :)

A településen tábla jelzi, merre menjünk a vár felé, így hamarosan földúton folytatjuk az utunkat addig, míg le nem parkolunk kb. 2,5 km-re a vártól. Több autó is van, sokan még feljebb álltak meg, de ahogy Tibcsi is megjegyzi, "az az igazi, amikor egy várhoz mászni is kell, nem csak felmegyünk autóval". Az út mellett az erdő fohásza fogad bennünket:

Kezdetben széles, kavicsos autóúton haladunk felfelé, a táj már néha megmutatja magát és szépen süt a nap is :)

A várhoz vezető út végig ki van táblázva, nem lehet eltéveszteni. Tomcsi időnként felkap egy bogarat, hogy előadást tartson róla, vagy egy-egy növénynek dörzsölteti meg a levelét, hogy na vajon mi lehet ez és mi a legközelebbi rokona :) Meglepődve tapasztalom, hogy egyre több mindent ismerek fel, hála neki, bár tegyük hozzá, jó néhány levéldörzsölésen túl vagyok már :) A földes út végén egy kis esőbeállós pihenőhely van, nagyon szép igényes, látszik, hogy költenek rá, hogy kiszolgálják a turistákat, és ezért mi nagyon hálásak vagyunk :)

Innen kezdjük meg a mászásunkat a 427m magasan álló várhoz. Ez már erdei ösvény, sziklás, köves, és az előző esti nagy esőnek köszönhetően kissé saras, néhol ki is mosta az utat a víz. Én szerencsés vagyok, mert a túracipőm van rajtam, és Reni is jól járt, hogy a sportcipőjét vette fel, de Tomi az inkább utcai, mint sport cipőben jobban csúszkál, mint szokott, na nem mintha ez neki gondot okozna. Az emelkedés nem hosszú, és nem sokára ott találjuk magunkat a vár előtt, ahol kimondottan szép, pihenő- és tűzrakó helyekkel teli ligetes kis erdő fogad bennünket, ez volt a hajdani elővár területe. Jártunk már néhány várnál, de ilyen szépséges fogadtatásban még nem volt részünk, arra csábít, hogy egy egész napot eltöltsünk itt tüzet rakva, szalonnát sütögetve.

A várban újabb meglepetés ér minket: a kapu fagerendákból készült, a falak fölé pedig szintén fából készült faszerkezetet emeltek, hogy ezzel védjék a várat a további pusztulástól.

A kapun belépve jobbra és balra is egy-egy felújított lakóhelyiség, tovább haladva pedig az egykor 9 méter magas falak maradványai láthatóak a boltívekkel.

Persze már a falakon szaladgálunk és fotózkodunk, és van is mit: a kilátás fantasztikus minden irányba. Látjuk a sümegi várat és a Balaton egy kis szeletét, látjuk a kedvenceinket, a tanúhegyeket, a szemben lévő erdőből pedig kibukkan a zalaszántói sztúpa fehér kupolája.

A várat feltehetően az 1200-es évek végén építették, később az oklevelekben "Castrum Rezi"-ként említették. Sok évszázadon keresztül a Pethő család birtokolta, akik a mohácsi vész után meg is erősítették, így a környék népének menedékhelyévé is vált, de a katonai szerepvesztése után később mégis úgy döntöttek, hogy lerombolják. A Pethő család kihalása után a vár visszaszállt a koronára, hogy aztán a XVIII. században a Festetics család vásárolja meg, akik 1945-ig voltak a vár "urai". A régészeti feltárások és a helyreállítási munkák 2000-ben kezdődtek meg, ennek köszönhetjük, hogy mi ilyen szép, gondozott állapotban láthatjuk.

A várfalakon ücsörögve süttetjük magunkat, bár a szél néha felerősödik.

Miután kigyönyörködtük magunkat, elindulunk kifelé. A bejárattól jobbra kis ösvény vezet, ez visz ki a dolomit sziklákhoz a vár alatt. Kicsit meredek mellettünk az erdő, de Reni is bevállalja, pedig tériszonyos :) Megéri: a sziklákon helyet foglalva tovább csodáljuk a páratlan kilátást. 

Visszafelé a vár másik oldalán mászunk - ez még nagyobb kihívás, helyenként erősen kell kapaszkodnunk a várfalba, hogy le ne csússzunk.Igazi izgalom végigügyeskedni magunkat a helyenként igen keskeny ösvényen, egymás kezét fogva segítjük át egymást a nehezebb részeken. Reni ismét bizonyít, pedig itt már tényleg van mélység alattunk :)

A rövid, de adrenalindús mászás után kicsit megpihenünk a ligetben, mielőtt ugyanazon az úton, amelyen feljöttünk, leindulunk az autóhoz.

A következő állomásunk a Tátika vár. Térkép nincs nálunk, így a neten talált információk alapján próbálunk tájékozódni, merre is keressük. Eszerint a  Zalaszántó és Bazsi közötti országút mellett fekvő Hidegkúttól indul a turistaút a várhoz. Az országúton meg is találjuk a táblát - először autóval próbálkozunk és nem jó irányban :), de aztán rájövünk, hogy a legjobban akkor járunk, ha rögtön itt parkolunk le, és a Rezi váréhoz hasonló hosszúságú és nehézségű utat innen indítjuk. Megint a kéken haladunk és ahogy elhagyunk egy nyiladékot, gyönyörű bükkerdőben találjuk magunkat, hatalmas fák nyúlnak az égig, helyenként gyertyán, tölgy is kíséri az utat - tábla is jelzi, természetvédelmi területen járunk. Az erdő szépsége feledteti az emelkedő nehézségeit, bár Dönci elég jó tempót diktál a meglehetősen meredek ösvényen.

Nagyjából 25 perc alatt felérünk a 413m magas hegy tetejére, és végre megpillantjuk a várat is, amely egészen idáig egyáltalán nem mutatta magát :)

A várfalon néhány munkás ücsörög fűkaszával, előttünk indultak fel - körülnézve, rá is fér a vár területére egy kis gyomirtás. Szerencse, hogy vannak magas falak, mert így legalább látszik a rom :) A Rezi várhoz hasonlóan ez is szabálytalan alaprajzú vár, és ebből sem maradt fent sok, viszont - bár úgy olvastam, vannak törekvések - a helyreállítási munkák elmaradnak a Rezi várhoz képest, pedig jó lenne, ha a pompás kilátás mellett a várban is lehetne gyönyörködni. 

A Tátika név egy honfoglaláskori nemzetség nevéből származik, akik vélhetően még a tatárjárás előtt építették az erődítményt, mint magán kővárat. Ez akkoriban is elég jelentős vállalkozás volt és csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Később a hatalmaskodásaik miatt a király elkobozta és veszprémi püspöknek adta a várat. A XV. században már a zalai főispáné, de miután a törökök feldúlják és felégetik, a várat a sorsára hagyják, míg aztán ez is a Festeticsek birtokába kerül.

Tomi még idefele jövet olvasta fel nekünk a várhoz fűződő legendát: "Szánthó Gáspár árván maradt lánya, Magda menyasszonya volt a szomszédos vár urának, Rezy Sándornak, aki - miután a török ellen csatába indult - hűtlen lett szerelméhez. Persze aztán bántotta is őt a lelkiismeret, így hazatérve felbontotta jegyességét mátkájával, és elvonult az erdőbe remetének. Magda mostohája, Judit asszony - aki újra férjhez akart menni - cseh szolgájával szövetkezve elhatározta, megöli nevelt lányát, mert féltékeny lett Magda szépségére, neki pedig nem akadt kérője. Az volt a tervük, hogy karácsony esti imádkozásra hívják Magdát a hegy sziklás oldalán álló Rozália-kápolnához - ahol egykor a kislány nevelője, a remete Lázár élt, akit a gonosz Judit orvul legyilkolt -, hogy onnan a mélybe taszítsák. Magda megölését az erdőlakó Rezy Sándor akadályozta meg, akinek tudomására jutott az özvegy célja. A másvilágra küldi az ördögi szövetségeseket, akiknek holttestét a farkasok hordják szét. A szerelmesek aztán mégsem lesznek egymáséi: Sándor Rómába zarándokol bűnbocsánatért, Magda pedig beáll a veszprémvölgyi apácák közé." Tekintsünk el attól, hogy a gonoszt pont Juditnak hívják, inkább felhívom figyelmet, hogy Kisfaludy Sándor még verset is írt erről a históriáról... :)

A várból ismerős tereptárgyakat látunk újabb szögből: a sztúpa innen is jól látható, a sümegi vár már közelebb van és szintén megcsodálható, még ha a várból már kevés is maradt, pár falon és beomlott pincén kívül sok mindent nem látunk, bár mi nagyon szeretjük az ilyen vadregényt is.

Lassan elindulunk lefelé, Tomi gyűjt néhány gombát, míg ereszkedünk, hogy leérve két Balaton környéki várral a "zsebünkben" hazamenjünk:)