Mit jelentett nekem Erdély eddig? Erdélyből származott a nagymamám, történelem, Wass Albert, Tamási Áron, Uz Bence, Ábel, Nuca, vadregény, medvék, Trianon, székelyek, Kárpátia… Mit jelent most, hogy jártam ott, hogy beszélgettem székely emberekkel, hogy saját szememmel láttam azt, amiket idáig csak képeken, filmeken, mások meséiből a képzeletemben…? Amit idáig tudtam, mélyebb lett, értelmet kapott, személyesebbé vált és a részem lett. Ez valószínűleg mindenkivel megtörténik, ha olyan helyre jut el, ahol még sosem járt, de ennyire hadd legyek most nacionalista: Erdély többet ad a magyar ember lelkének, szemének, mint a világon bármely más hely. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Mi Erdélyben egy kicsit hazaértünk, sok száz kilométerre az otthontól.

Pénteken éjjel indultunk Gödöllőről, a célállomásunk a Hargita megyei Zeteváralja volt, ez több mint 650 km-t és kb. 8 és fél óra utazást jelent. Az utazás önmagában is fárasztó, de éjjel utazni, egész napi-heti munka után még nagyobb kihívás, leginkább a sofőrnek, aki részben Ágika, még nagyobb részben Ági Tomija volt. Tomi nagyon jól állta a sarat, mi hárman (Ági, én Tomim, én) időről-időre bebólintottunk, és igazán elevenné akkor kezdtünk válni, amikor elkezdett világosodni. Autópályát csak egy rövidebb szakaszon tudtunk fogni Romániában, cserébe nagyon sok kisebb-nagyobb településen vitt az utunk, amelyet viszont már csak a napkelte közeledtével tudtunk elkezdeni élvezni.

Az éjszakai utazásnak reggel fél 9 körül lett vége, ekkor érkezünk meg a Marika vendégházhoz, amelyet nekünk ugyan zeteváraljai címmel adtak meg, valójában azonban közvetlenül az Ivó településtábla előtt kell lekanyarodnunk a rövid földútra, amely egyenesen az erdő aljában lévő szállásunkhoz vezet A szállást Gábor és Dóri, Ágiék barátai intézték, és nagyon jó választás volt, ez már megérkezésünkkor nyilvánvaló :) A ház kertje barátságos és tágas, enyhén lejtő domboldal a telek, tűzrakóhely, kemence, filagória, hinta – minden, amit szeretnénk, ha pihenésre vágyunk, és még egy kis zöldségeskert is van. A kétszintes ház csak a miénk volt egy héten keresztül, a földszinten a konyha, egy étkező-nappali és egy nagy fürdő kapott helyet, az emeleten a hálók és egy kisebb fürdőszoba van. A szobákban a fabútorok dominálnak, a kiegészítők tipikus erdélyi tárgyak: fafaragások, korondi fazekas munkák, szőttesek, nagyon kellemes, népi hangulatot áraszt a hely, de egyben mindennel felszerelt, amire csak szükségünk lehet.

Bár az úton lecsúszott pár szendvics és csoki, mivel reggeli idő van, a szükségletek közül az evést vesszük előre, kipakolászunk és Dóriék iratosi finomságaival kiegészítve csapunk egy kis lakomázást. Összesen 7 fős a csapat, a mi négyesünk kiegészül a Bene testvérekkel és Dórival, vagy mivel mi csatlakozunk hozzájuk, fordítva :) . Mivel a 7 emberből 3 Tamás névre hallgat, ezért innentől kezdve J.Tomi, B.Tomi és M.Tomi néven vagyok kénytelen emlegetni őket :)

Az ismerkedős reggeli után nem várunk tovább a pihenéssel, Ági, J.Tomi és én visszavonulót fújunk és lepihenünk, Dóri, Gábor és B.Tomi úgy döntenek, elmennek bevásárolni, az én Tomim pedig természetesen előveszi a biciklijét és egy kicsit felfedezi a szűk környéket. Az aznapi főzést Benéék vállalják, mire lemegyünk a pihenés után, a bogrács már előkészítve várja a pörkölt hozzávalókat. Mi Tomival, aki addigra már visszaért, úgy döntünk, bringára pattanunk és elindulunk Ivó felé.

Ivó Zetelakától északkeletre fekszik, lakosai 100%-ban magyarok (mind a 300 :) ). Mára egyre nagyobb a turisztikai jelentősége, elsősorban amiatt, hogy a Madarasi-Hargita innen közelíthető meg a leggyorsabban. A falu határában egy Vadaspark is van, gím- és dámszarvasok, muflonok és őzek láthatóak benne.

Tomival elindulunk a Hargita felé vezető úton, amely enyhén emelkedik. Pár száz méterre a háztól folyik a 4-5 méter széles, sekély vizű Ivó patak – ugyan van rajta híd, de természetesen megpróbálunk biciklivel áthajtani rajta, először Tomi, de a patak közepén egy nagy kőben elakad, leteszi a lábát és innentől beázott cipővel folytatja az utat :) Én szintén megakadok, de rajtam szandál van, amúgy valószínűleg vissza kellene fordulni miattam :) Pár száz méter után népviseletbe öltözött legényeket látunk a fakapuban, kiderül, esküvő van és ők a felszolgálók.

Egy-másfél kilométer után megállunk a Tomi által korábban kipécézett kisboltnál üdítőt venni és kiülünk a bolt elé a padra. A bolt egy kicsit kocsmaként is funkcionál, a bent kapható söröket a kinti asztaloknál fogyasztják el a székelyek. Most is 5-6 férfiember ücsörög és sörözik, az egyikük, egy idős székely előveszi a furulyáját és népdalokat fúj, a többiek próbálnak becsatlakozni a nóta szekcióval, néha sikerül, néha nem :)  Ülünk, figyelünk, szívjuk magunkba a miliőt. Újabb emberek érkeznek, a férfiak „erő,egészség” vagy „adjon isten” köszöntéssel jönnek és fognak kezet Tomival is.

 Székely legények jönnek jellegzetes székely kalappal, gumicsizmával, megisznak egy sört és mennek is tovább. Az egyik vándorbotos férfi a mellettünk lévő padra ül le, és beszélgetni kezd velünk. Csámpi (mindenki így ismeri) a telkéről tart hazafelé Zetelakára, a buszra várva ült be elütni az időt egy kis sörrel. Apropó, sör :)

Kétféle helyi sört kínál a kis bolt: a Csíki sört és a Harghitát. A Csíki sörről az érdeklődők mostanában többet is hallhattak a Heineken és a kis csíkszentsimoni helyi gyár között dúló védjegyoltalmi harcok miatt. A székelyföldi kis sörfőzde Igazi Csíki Sör néven futó termékéről a Csíkszeredában is sörgyárat működtető Heineken azt állította, túlságosan is hasonlít az általa gyártott  Premium Ciuc sörmárkához, ezért keresetet nyújtott be a Hargita Megyei Törvényszékhez. Első fokon a székely manufaktúra ellen ítéltek, akik azonban az ítélet ellen fellebbeztek és az Európai Közösségi Védjegyhivatalhoz fordultak, ahol az ő javukra döntöttek. Erre alapozva támadják meg a román bíróság ítéletét, amely szerint egy hónapon belül fel kellene számolni a márkát, befejezni a gyártást és a forgalmazást. Szurkolunk.

Csámpi Hargithát iszik, azt mondja, ő ezt jobban szereti, és közben kérdezget minket. Meséli, ő is volt „magyarban” pár éve, mikor megkérdezzük, hol, kiderül, hogy Szekszárdon – hát hol máshol! :)

Ráadásul a tűzoltóságon, ugyanis Zetelaka Nagymányok testvértelepülése, és mint önkéntes tűzoltók, részt vettek egy versenyen Nagymányokon, aztán ellátogattak a szekszárdi parancsnokságra is, ahol egy riasztást és a technikát is bemutatták nekik. Az első ember, akivel szóba elegyedtünk Székelyföldön :) Megkérdezzük tőle, lehet-e a közelben helyitől pálinkát venni, olyat, ami jó minőségű.. Hogyne, már mondja is, kit kell keresnünk. Könnyű odatalálni, kérdezzük. Ránk néz megütközve, mitől ne lenne könnyű… :) Igaz :) Ez a mondat végigkíséri utána az egész székelyföldi ott-tartózkodásunkat, szállóigeként alkalmazzuk, amikor valaki kérdez a másiktól :) A kocsmáros nénitől áfonyalekvár után érdeklődtünk, egyszer csak jön kifelé egy hölggyel, na ő az, nála lehet lekvárt venni, mindjárt indul haza, mehetünk most is. Szuper, két helyi forrásunk meg is van :)

Miután másfél órát elücsörögtünk és elbeszélgettünk, elindulunk a lekvárért. Az utcán semmilyen tábla nem jelzi, hogy ez-e a lekváros helyünk, de szerencsére az udvaron meglátjuk az „eladót”. Kis tündérkertbe lépünk, a kerítésen belül kis patak folyik, a házigazda kiépítette magának, meleg nyári napokon belelógatja a lábát, régen akár inni is lehetett belőle, ma már nem javasolja :) Nagyon kedvesek, hozzák a fekete és vörös áfonyát, kóstolót kapunk az áfonya szörpből és a pálinkából. Amikor Tomi megcsodálja az udvar közepén álló kutat, kiderül, hogy az nem több, mint másfél méter mély, és ilyen magasan áll benne a víz. A gazda szerint iható, és már mászik is be a kútba, hogy kóstolót merítsen nekünk -  Tomit nem kell nagyon rábeszélni, hogy fogyasszon, én ezt a kört kihagyom :)

Lassan összeszedelőzködünk és elindulunk a szállásra.

Épp időben érünk vissza, hogy a maradék pörköltet még langyos állapotban találjuk. Gábor és B.Tomi nagyon finom vacsit rittyentettek nekünk, kétszer is veszünk és teljesen kiürül a bogrács, jól számolták az adagot :) Sötétedés előtt a fiúk még előveszik az íjakat és lőnek párat, aztán hogy még kipihenjük az előző éjszakai utazást, időben nyugovóra térünk.

Már az első napunkon kaphattunk a székely vendégszeretetből és barátságosságból, amelyből még később is jut bőven.